A jogsegélyszolgálat gyakorlata az Európai Unióban II.

A program indokoltsága:
Rohanó világunkban oly sok ember szorul jogi segítségre, tanácsra a munkajog, fogyasztóvédelem, családjog, vagy épp a környezetjogi témakörében. Mikor jogi segítségre szorul, a jogot nem végzett ember nagyon kiszolgáltatott a legtöbb ilyen esetben. Az Európai Unióban már bevett gyakorlat a civil jogsegélynyújtás önkéntes alapon. Ezt a gyakorlatot szeretnénk Magyarországon is elterjeszteni fiatal jogászok, joghallgatók és civil szervezetek bevonásával.
Miért jogászok és joghallgatók? Mert ők azok, akik szakmai segítséget nyújthatnak a rászorulóknak, így tehát őket meg kell ismertetni ezzel az EU-s gyakorlattal, és lelkesíteni a bekapcsolódásra.
Miért civil szervezetek? Mert sok éves működésünk során munkánkban a legnagyobb nehézséget mindig az okozta, hogy eljussunk a célcsoporthoz, azaz a rászorulókhoz. Rá kellett jönnünk, hogy az ő megszólításuk a leghatékonyabban közvetítő szerveken keresztül lehetséges. Erre pedig a helyi, régiós civil szervezetek a legalkalmasabbak.
A Tribunus Jogsegélyszolgálat ezért egy olyan átfogó továbbképzést szervez, ahol ezen célcsoportok számára adunk képet a hazai és Európa uniós jogsegély szolgálati rendszer helyzetéről, lehetőségeiről és eredményeiről. Ehhez, a tavalyi képzéssorozatunk sikerén felbuzdulva részt veszünk egy szakmai tanulmányúton: partnerszervezetünk a Recht und Sitten Vereinigung meghívására Bécsbe utazunk egy szakmai konferenciára és szemináriumra, ahol nem csak továbbképezzük önkénteseinket, de a tavalyi rendezvénysorozaton felmerült legjellemzőbb kérdésekre, problémás témakörökre is keressük az európai jogsegélygyakorlat válaszait.

A program célja:
Célunk, hogy a 2009-10-es „A jogsegélyszolgálat gyakorlata az Európai Unióban” című projektünk folytatásaként speciális, a szakmai napokon leginkább felvetődött területeken adjunk képzéseket a mellett, hogy további jogászokat, joghallgatókat és civil szervezeteket vonunk be a jogsegély szolgáltatásba.
Tanulmányutunk célja önkénteseink továbbképzése, és a tavalyi rendezvénysorozaton felmerült legjellemzőbb kérdésekre, problémás témakörökre  az európai jogsegélygyakorlat válaszainak, megoldásainak megismerése.
A tanulmányút után  8 városban tartandó szakmai nappal egybekötött jogsegély szolgálati továbbképzésünk fő célja, hogy jogászok, joghallgatók, és civil szervezeti vezetők, önkéntesek figyelmét felhívjuk a jogsegély, mint civil szolgáltatás létezésére.
Célunk – és épp ezért több jogi fakultással is rendelkező egyetemi városba is ellátogatunk – hogy a fiatal joghallgatók figyelmét felhívjuk arra, hogy milyen nagy szükség van rájuk, az ő fiatalos, lendületes és önkéntes munkájukra a hazai jogsegély- és jogvédelem terén.
Szintén célunk, hogy a régiós civil szervezetek vezetői felismerjék, hogy milyen fontos és hasznos feladatot láthatnak el közvetítőként civil szervezetük tagjai felé.
Kiemelt célunk foglalkozni a szegénység és a nyomor elleni küzdelem lehetőségeivel, amely 2010-ben az EU kiemelt prioritású témája, így ezen a területen szeretnénk sok ötletet, tudást, lehetőséget adni a résztvevőknek. Mivel 2011 az EU-ban az Önkéntesség éve lesz, így az önkéntesség népszerűsítése kiemelten célunk.

Célcsoport:
Az elsődleges célcsoportot a jogászok, az egyetemek joghallgatói adják, mert ők azok, akik segítségével a jövőben a hazai jogsegély szolgálati szolgáltatás – mint önkéntes, civil tevékenység – fejleszthető és bővíthető.
Másodlagos célcsoport a civil szervezetek vezetői, tagjai, önkéntesei. Bennük potenciális multiplikátorokat látunk, akik segítségével eljuthatunk a rászorulókhoz.
Harmadlagos célcsoport pedig maguk a rászorulók. Munkánkban ők a legfontosabbak, azonban egy ilyen előadássorozatra pont őket a legnehezebb elhívni. Ezért is fontos számunkra, hogy az egyes helyszíneken jogvédő partnerszervezeteinkkel együtt hirdessük meg a programot.

Megvalósítás:
Az előkészítő szakasz már tart, hiszen a most zajló „A jogsegélyszolgálat gyakorlata az Európai Unióban” képzésünk során felmerült főbb problémás kérdésterületek (pl szegénység, elvándorlás, munkajogi problémák, regionális környezetvédelemi problémák, stb) kiértékelése már megkezdődött, amelynek segítségével felkészülhetünk. A nyár folyamán zajlik a meghívott előadók felkérése, egyeztetés az együttműködő partnerünkkel, és a most zajló projekt kiértékelése a résztvevők által kitöltött kérdőívek alapján.
Augusztusban szervezetünk három önkéntese Bécsbe utazik egy szakmai konferenciára partnerünk a Recht und Sitten Vereinigung jogvédő szervezet meghívására.
Szeptembertől áprilisig minden hónapban más városban tartjuk meg a szakmai nappal egybekötött továbbképzésünket, melynek címe: „A jogsegélyszolgálat gyakorlata az Európai Unióban II. – Uniós és hazai tapasztalatok a jogsegély szolgálati tevékenység kiemelt területein.” Egy-egy ilyen alkalommal 40-40 fő résztvevővel számolunk a jelenleg már rendelkezésünkre álló igényfelmérések alapján.
Célvárosok: Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged, Győr, Miskolc, Nagykanizsa és Kaposvár.
Dátumok: Szeptember 11-12, Október 9-10, November 13-14, December 11-12, Január 9-10, Február 13-14, Március 13-14, Április 10-11.
A meghirdetésnél együttműködünk más jogsegély és jogvédő szervezetek (NOE, NANE, Összefogás a Magyar Családokért Közhasznú Egyesület, stb.) régiós vezetőivel, illetve az egyetemek jogi karának vezetőivel, hogy a szakmai nap híre mind több emberhez eljusson.
A hétvége programjában meghívott előadóink és a Tribunus Jogsegélyszolgálat önkéntesei által vezetett színvonalas előadások, és az azokat feldolgozó kiscsoportos műhelymunkák szerepelnek.
A résztvevők kapnak egy színes tájékoztató füzetet az EU-s jogsegélyszolgálati gyakorlatról, egy A5-ös formátumú 8 oldalas füzetet, ami a szakmai előadások anyagát tartalmazza, és egy DVD mellékletet, melyen egy 2010-es jogtár szerepel. A szakmai kiadványok előkészítése közösen zajlik a partnerszervezettel.
Májusban, a projekt záróhónapjában kiértékeljük tanulmányút és a teljes előadássorozat eredményeit, és a folytatásról is döntünk.

A megvalósítás ütemezése:
2010. augusztus 1-ig:                      A meghirdetés megkezdése.
2010. augusztus 5-8:                       Tanulmányút, konferencián való részvétel Bécsben.
2010. augusztus 15-ig:                    A továbbképzés teljes anyagának összeállítása.
2010. szeptember 1-ig:                   A kiadványok és DVD mellékletek összeállítása, legyártása.
2010 szeptember – 2011 április:    Minden hónap második hétvégéjén a szakmai nappal egybekötött továbbképzés megtartása az aktuális helyszínen.
2011. május 31-ig:                           A teljes előadássorozat kiértékelése az önkéntesek, a meghívott előadók és a beérkezett visszajelzések alapján.

Várt eredmények:
–      Önkénteseink tudásbázisának – kiemelten az EU-s jogsegélynyújtási szakmai gyakorlatban – növekedése.
–      A 2009-10-es programban megismert jellemzően előforduló szakterületeken a résztvevők jogsegély szolgálati ismereteinek bővítése.
– Tudásszint gyarapítása a résztvevőknél.
– Jogászok és joghallgatók motiválása a jogsegély szolgálati tevékenységre, mint civil szolgálatra.
– Civil szervezetek motiválása a közvetítés, multiplikálás szerepére, hogy eljussunk a rászorulókhoz.
– A hazai jogsegély szolgálati gyakorlat fejlesztése Európa uniós tapasztalatokra alapozva.
– A Tribunus Jogsegélyszolgálat ismeretségének növelése.