A jogsegélyszolgálat gyakorlata az Európai Unióban

A program indokoltsága:
Manapság oly sok ember szorul jogi segítségre, tanácsra a munkajog, fogyasztóvédelem, családjog, vagy épp a környezetjogi témakörében. Mikor jogi segítségre szorul, a jogot nem végzett ember nagyon kiszolgáltatott a legtöbb ilyen esetben. Az Európai Unióban már bevett gyakorlat a civil jogsegélynyújtás. Ezt a gyakorlatot szeretnénk Magyarországon is elterjeszteni fiatal jogászok bevonásával Magyarország nagyvárosaiban.
Sok éves működésünk során munkánkban a legnagyobb nehézséget mindig az okozta, hogy eljussunk a célcsoporthoz, azaz a rászorulókhoz. Rá kellett jönnünk, hogy az ő megszólításuk a leghatékonyabban közvetítő szerveken keresztül lehetséges. Erre pedig a helyi, régiós civil szervezetek a legalkalmasabbak.
A Tribunus Jogsegélyszolgálat ezért egy olyan átfogó továbbképzést szervez, ahol régiós civil szervezetek számára adunk képet a hazai és Európa uniós jogsegélyszolgálati rendszer helyzetéről, lehetőségeiről és eredményeiről.

A program célja:
A 8 városban tartandó szakmai nappal egybekötött jogsegélyszolgálati továbbképzésünk fő célja, hogy joghallgató, és civil szervezeti vezetők, önkéntesek figyelmét felhívjuk a jogsegély, mint civil szolgáltatás létezésére.
Célunk – és épp ezért több jogi fakultással is rendelkező egyetemi városba is ellátogatunk – hogy a fiatal joghallgatók figyelmét felhívjuk arra, milyen nagy szükség van rájuk, az ő fiatalos, lendületes és önkéntes munkájukra a hazai jogsegély- és jogvédelem terén.
Szintén célunk, hogy a régiós civil szervezetek vezetői felismerjék, hogy milyen fontos és hasznos feladatot láthatnak el közvetítőként civil szervezetük tagjai felé.

Célcsoport:
Az elsődleges célcsoportot az egyetemek joghallgatói adják, mert ők azok, akik segítségével a jövőben a hazai jogsegélyszolgálati szolgáltatás – mint önkéntes, civil tevékenység – fejleszthető és bővíthető.
Másodlagos célcsoport a civil szervezetek vezetői, tagjai, önkéntesei. Bennük potenciális multiplikátorokat látunk, akik segítségével eljuthatunk a rászorulókhoz.
Harmadlagos célcsoport pedig maguk a rászorulók. Munkánkban ők a legfontosabbak, azonban egy ilyen előadássorozatra pont őket a legnehezebb elhívni. Ezért is fontos számunkra, hogy az egyes helyszíneken jogvédő partnerszervezeteinkkel együtt hirdessük meg a programot.

Megvalósítás:
Szeptembertől áprilisig minden hónapban más városban tartjuk meg a szakmai nappal egybekötött továbbképzésünket, melynek címe: „A jogsegélyszolgálat gyakorlata az Európai Unióban – uniós tapasztalatok összegzése a jogsegélyszolgálati tevékenységben.”
Célvárosok: Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged, Győr, Miskolc, Nagykanizsa és Kaposvár.
A meghirdetésnél együttműködünk más jogsegély és jogvédő szervezetek (NOE, NANE, Összefogás a MagyarCsaládokért Közhasznú Egyesület, stb.) régiós vezetőivel, illetve az egyetemek jogi karának vezetőivel, hogy a szakmai nap híre mind több emberhez eljusson.
A hétvége programjában meghívott előadóink és a Tribunus Jogsegélyszolgálat önkéntesei által vezetett színvonalas előadások, és az azokat feldolgozó kiscsoportos műhelymunkák szerepelnek. A résztvevők kapnak egy színes tájékoztató füzetet az EU-s jogsegélyszolgálati gyakorlatról, egy A5-ös formátumú 8 oldalas füzetet, ami a szakmai előadások anyagát tartalmazza, és egy DVD mellékletet, melyen egy 2009-es jogtár szerepel.
Májusban, a projekt záróhónapjában kiértékeljük a teljes előadássorozat eredményeit, és a folytatásról is döntünk.

A megvalósítás ütemezése:
2009. augusztus 1-ig:                      A meghirdetés megkezdése.
2009. augusztus 15-ig:                    A továbbképzés teljes anyagának összeállítása.
2009- szeptember 1-ig:                   A kiadványok és DVD mellékletek összeállítása, legyártása.
2009 szeptember – 2010 április:    Minden hónap második hétvégéjén a szakmai nappal egybekötött továbbképzés megtartása az aktuális helyszínen.
2009. május 31-ig:                           A teljes előadássorozat kiértékelése az önkéntesek, a meghívott előadók és a beérkezett visszajelzések alapján.

Várt eredmények:
– Tudásszint gyarapítása a résztvevőknél.
– Joghallgatók motiválása a jogsegélyszolgálati tevékenységre, mint civil szolgálatra.
– Civil szervezetek motiválása a közvetítés, multiplikálás szerepére, hogy eljussunk a rászorulókhoz.
– A hazai jogsegélyszolgálati gyakorlat fejlesztése Európa uniós tapasztalatokra alapozva.
– A Tribunus Jogsegélyszolgálat ismeretségének növelése.