Jogsegélyszolgálatok létrehozásának ösztönzése Európai Uniós pályázatokkal

A program indokoltsága:
A Tribunus Jogsegélyszolgálat fő célja, hogy ingyenes jogsegélyt nyújtson a munkajog, fogyasztóvédelem, a családjog és a környezetvédelem területén az arra rászorulóknak.
Sok éves tapasztalatunk, hogy munkánk legnehezebb része a legtöbbször nem a megfelelő paragrafus megtalálása, és ügyfeleink érdekeinek érvényesítése, hanem az, hogy ügyfeleinkhez eljussunk, velük a szükséges bizalmi kapcsolatot kiépítsük. Felismertük, hogy ebben a legnagyobb segítséget olyan civil szervezetek nyújthatják számunkra, akik közvetítőként megismertetnek minket a rászorulókkal, és segítenek a bizalom kiépítésében.
Így aztán az elmúlt években rengeteg civil szervezettel ismerkedtünk meg, és működtünk közre. Látjuk azt, hogy ők, akárcsak mi, ahhoz, hogy önkéntes civil szervezeti munkájukat elvégezhessék támogatásokra, pályázati forrásokra szorulnak. Ugyanakkor tapasztaljuk, hogy a pályázati források elérése nem könnyű azoknak a szervezeteknek, személyeknek, akik nem rendelkeznek elegendő információval, kapcsolatok, vagy lehetőség hiánya miatt. Ezért világosan megfogalmazódott az igény, hogy szervezzünk olyan rendszeres programot, amely során az érdeklődő szervezeteket megismertetjük a megfelelő csatornákkal, melyek által hozzájuthatnak a számukra szükséges információkhoz.

A program célja:
Célunk, hogy a résztvevő szervezetek megismerjék az EU-s pályázati rendszereket, illetve azok elérési útjait, hogy ki tudják használni a számukra rendelkezésre álló forrás lehetőségeket. Másrészt célunk, hogy olyan civil háló alakuljon ki a résztvevők között, mely együttműködéseket indít el, közös programok kifejlesztéséhez vezethet. Nem csupán szervezetek számára nyitott a programunk, hanem magánembereknek is. Szeretnénk lehetőséget adni fiataloknak, hátrányos helyzetű családoknak is, hogy megszerezzék azokat az ismereteket, melyek birtokában esélyesek a sikeres forrásteremtésre. Tanfolyamunkon való részvétel jó induló lehet egy pályakezdő fiatal számára is.
Konkrét célunk e mellett, hogy a résztvevők mind jobban megismerkedjenek a Tribunus Jogsegélyszolgálat működésével, hogy ez által ösztönözzük őket hasonló tevékenység, vagy velünk közös partnertevékenység folytatására.

Célcsoport:
Elsődlegesen a velünk együttműködő civil szervezetek vezetőinek, önkénteseinek hirdetjük meg programunkat. A velük való együttműködés nekünk lételemünk, és ezzel a projekttel adunk is nekik vissza a sok segítségből.
Másodlagosan magánembereknek, és más, velünk – még – kapcsolatban nem álló civil szervezeteknek szól programunk, hogy megszerezhessék azokat az ismereteket, melyek birtokában esélyesek a sikeres forrásteremtésre. Tanfolyamunkon való részvétel jó induló lehet egy pályakezdő fiatal számára is.

A programmegvalósítása:
Minden hónap első és harmadik szombatján tartjuk programunkat, délelőtt 10 órától, délután 4 óráig.
A hónap első szombatján tartjuk a tanfolyamot, amelynek meghatározott tematikája van:
– Civil szervezetek Magyarországon: Lehetőségek, igény, eredmények, problémák.
– A Tribunus Jogsegélyszolgálat bemutatása. Civil tevékenységek finanszírozási módjai.
– Az Európai Unió döntéshozatali mechanizmusa
– Az Európai Unió forrásainak elosztása
– Nemzeti Fejlesztési Terv 2
– A forrásteremtés módszerei
– A pályázatírás rejtelmei

Az év során e tematika szerint haladunk, minden alkalommal egy – egy területet ismerünk meg részletesen. Ezek az alkalmak jelentősen építenek a résztvevők meglévő ismereteire. Törekszünk minél interaktívabbá tenni az órákat, hisz tulajdonképp a fő cél az, hogy a tanfolyam elvégzése után a résztvevők önállóan meg tudják keresni a számukra szükséges információkat ahhoz, hogy a forrás elérhetővé váljék számukra.
A hónap harmadik szombatján délután ugyancsak hat órás időtartamban konzultációs-szakmai napokat tartunk, amikor gyakorlati tanácsadás történik. Ezek a délutánok szolgálnak arra, hogy a résztvevők elkezdjék saját terveik megvalósítását. A tanfolyam vezetői és segítői csupán facilitátorai ennek a munkának. Igyekeznek abban segíteni a résztvevőket, hogy megtalálják azt a pályázatot, amellyel megvalósíthatják saját álmaikat. A megfelelő pályázat kiválasztása után pedig elkezdődik a pályázatírás folyamata, amely az első esetekben még igen nagy nehézséget okoz általában. Ebben a kezdeti fázisban nagyon fontos a szakértő segítség, mert e nélkül a pályázatírásra vállalkozó gyakran belebonyolódik a pályázati kiírásba és elveszti kezdeti lelkesedését, és akár fel is adja a próbálkozást. Ezen a nehéz szakaszon szeretnénk átsegíteni tapasztalatainkkal, ismereteinkkel mindazokat, akik a tanfolyamon részt vesznek.
Májusban a Tribunus Jogsegélyszolgálat programon résztvevő önkéntesei és a meghívott előadók értékelik az egész éves munkát.

A program időbeni ütemezése:
– 2009. Július – augusztus Felkészülés a tanfolyam beindítására, segédanyagok elkészítése, tanfolyamvezetők felkérése, résztvevők toborzása.
– Oktatási alkalmak:2009. szeptember 5, október 3, november 7, december 5, 2010. január 9 (január 2 helyett), február 6, március 6, és április 3.
– Konzultációs alkalmak:2009. szeptember 19, október 17, november 21, december 19, január 16, február 20, március 20 és április 17.
– 2010. Május: Értékelés.

Várt eredmények:
– A résztvevők elsajátítják az információk önálló beszerzésének módját EU-s területen.
– A résztvevők megismerik a jól használható információs csatornákat (internet, pályázatfigyelők, szemlék, stb.)
– A résztvevők képessé válnak az uniós források elérésre- Pályázatírási kompetenciák kialakítása.
– Átláthatóvá válik az EU tagállamaként elérhető támogatások rendszere résztvevőink számára.
– Kapcsolati háló alakul a résztvevő szervezetek között, ami további együttműködések alapja lehet.
– Növekszik a Tribunus Jogsegélyszolgálat ismertsége