A szabadság a munkavállaló részére járó díjazott pihenőidő. Megkülönböztetünk rendes szabadságot, mely alap és pótszabadságból áll, valamint rendkívüli szabadságot, betegszabadságot, fizetés nélküli szabadságot. A szabadság minden munkaviszonyban megilleti a munkavállalót, fő és részmunkaidőben egyaránt. Az általános szabályok szerint szabadság nem jár a munkaviszony szünetelésének időtartamára, kivéve pl. a keresőképtelenséget okozó betegség tartamára.
A Munka Törvénykönyve értelmében az alapszabadság mértéke 20 munkanap, amely az életkor előrehaladtával a következőképpen alakul:
a) huszonötödik életévétől huszonegy;
b) huszonnyolcadik életévétől huszonkettő;
c) harmincegyedik életévétől huszonhárom;
d) harmincharmadik életévétől huszonnégy;
e) harmincötödik életévétől huszonöt;
f) harminchetedik életévétől huszonhat;
g) harminckilencedik életévétől huszonhét;
h) negyvenegyedik életévétől huszonnyolc;
i) negyvenharmadik életévétől huszonkilenc;
j) negyvenötödik életévétől harminc
munkanapra emelkedik. A hosszabb tartamú szabadság abban az évben illeti meg először a munkavállalót, amelyben a fentiekben meghatározott életkort betölti.
A szabadság kiadásának időpontját – a munkavállaló előzetes meghallgatása után – a munkáltató határozza meg. Az alapszabadság egynegyedét – a munkaviszony első három hónapját kivéve – a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni. A munkavállalónak erre vonatkozó igényét a szabadság kezdete előtt legkésőbb 15 nappal be kell jelentenie.
A munkáltató a szabadság kezdete előtt 1 hónappal köteles a kiadás időpontját a munkavállalóval közölni. Az időpontot a munkáltató csak rendkívül indokolt esetben változtathatja meg, és köteles a munkavállaló ezzel összefüggésben keletkezett kárát megtéríteni (pl. ha emiatt a munkavállaló az előre befizetett üdülésre nem tud elmenni, a munkáltató köteles megfizetni a felmerült költségeket).
A munkavállalónak alanyi joga van a szabadságra, amelynek a tárgyévben történő kiadásáról a munkáltatónak kell gondoskodnia. Ennek ellenére gyakran előfordul, hogy nemcsak az adott évre járó, hanem több évi szabadsága is megmarad a munkavállalónak. A szabadságra való igény 3 év alatt évül el, amely a tárgyév utolsó napjától számítva kezdődik.
A szabadságos napokat gyakran úgy akarja rendezni a munkáltató, hogy az annak időtartamára járó díjazást pénzben kifizeti a munkavállalónak. Erre jogszerűen lehetőség nincs.
A szabadság pénzbeli megváltása csak két esetben lehetséges:
– a munkaviszony megszűnésekor kerülhet erre sor, vagy
– a sorkatonai szolgálatra való behíváskor, ha az időarányos szabadságot nem kapta meg a munkavállaló.
A munkaviszony megszüntetésének az időpontját a szabadság pénzbeli megváltása nem érinti, tehát nem tolódik ki ezáltal a munkaviszony megszűnésének időpontja. A pénzbeli megváltáskor ugyanis nem a szabadság kiadásáról, hanem kifizetéséről van szó. Az is előfordulhat, hogy a munkavállaló több szabadságot vesz igénybe, mint amire jogosult lenne. A munkáltatót emiatt hátrány nem érheti, ezért a különbözetre kifizetett bért köteles a munkavállaló visszafizetni.
